#ukrajnai válság



Cáfolták a román mozgósítást
 

Cáfolták a román mozgósítást

A bukaresti védelmi minisztérium határozottan cáfolta pénteken azt a román sajtótalálgatást, miszerint tartalékosok mozgósítására készülne az Ukrajnában kialakult helyzet miatt.

MTI MTI


Moszkva mindent megér? – Az Ukrajnával kapcsolatos magyar érdekekről
 

Moszkva mindent megér? – Az Ukrajnával kapcsolatos magyar érdekekről

Az egyre súlyosbodó, belpolitikai feszültségből államközi konfliktussá fajuló ukrajnai válság kapcsán a kevésbé figyelmes szemlélőnek is feltűnhetett a magyar miniszterelnök passzivitása. Az alábbiakban arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon mi magyarázhatja Orbán Viktor háttérbe húzódását a Magyarország közvetlen szomszédságában zajló, a kárpátaljai magyarokat is érintő konfliktusban.

Rácz András Rácz András





Hullanak a fejek az ukrán vezetői posztokon
 

Hullanak a fejek az ukrán vezetői posztokon

Az ukrán parlament elfogadta hétfőn Ihor Szorkin jegybankelnök lemondását, és helyére az 51 éves Sztepan Kubivot nevezték ki, aki korábban kereskedelmi bankoknál dolgozott, majd Julija Timosenko pártjának parlamenti képviselője volt.

MTI MTI